Forma1
Csak autósport.

MENÜ

Lewis Hamilton

1993-ban, nyolcévesen kezdett gokartozni

(Nico Rosberggel egy időben).

 2000-ben versenyzett először formulaautóval.

2002-ben és 2003-ban a Brit Formula Renault sorozatban.

                                                                    

Jenson Button

A sebesség mámorának érzést korán megtapasztalhatta,

 hiszen édesapja John Button, ismert exrallycross

versenyző vére folyik az ereiben. 8 évesen már gokart

volánja.

 

Michael Schumacher

Édesapja kőműves, édesanyja egy kis büfé vezetője volt.

 Az apa, Rolf Schumacher másodállásban a kerpeni

Wolfgang

 Graf Berghe von Trips gokartpályán dolgozott

felügyelőként.

 

Nico Rosberg

Nico Rosberg autóversenyző családba született, hiszen

 édesapja Formula–1-es világbajnok volt. Hat évesen ült

 először gokartba és 11 éves korától .

 

Sebastian Vettel

Vettel hét éves kora óta aktív a motorsportban. Első sikerét

1995-ben, nyolc évesen gokarttal szerezte, s tizenöt éves

 koráig különböző bajnokságokat nyert.

 

Mark Webber

Mark Webber egy Queanbeyan-i (Ausztrália) motorkerékpár

kereskedő fiaként jött világra. Gyermekkorában számos

sportot űzött, az 1980-as évek végén pedig a Canberra

Raiders.

 

Fernando Alonso

Alonso egy kétgyermekes családban született Spanyolország

Asztúria tartományában. Édesanyja egy áruházban dolgozott,

 édesapja robbantási szakértő volt egy bányában.

 

Felipe Massa

Felipe Massa kilencéves korában kezdett el gokartozni São

Paulóban. Első szezonjában a negyedik helyen végzett a

Paulista Micro A gokartbajnokságban. További hét éven keresztül.

 

Rubens Barrichello

Barrichello 1981-ben, kilenc évesen kezdett el gokartozni. 1988-ig öt

 brazil bajnoki címet és két Dél-Amerika-bajnoki címet nyert.

 1988-ban a kilencedik helyen végzett a gokart világbajnokságban.

 

Nicolas Hülkenberg

1997-ben, tehát 10 éves korában ült először gokartba, 2000 óta vett

részt komolyabb versenyeken, s már a következő évben nagy

fölénnyel megnyerte az olasz junior bajnokságot.

 

 

Robert Kubica

Robert 1995-ben kezdett el gokartozni. 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben

is megnyerte a korosztályos lengyel bajnokságot. 1998-ban Európában

 második, Olaszországban.

 

Vitaly Petrov

A 24 éves Petrov egy igazi világjáró. Kategóriák, ahol megfordult: Lada Cup

 Russia, VW Polo Cup Russia, Formula Rus, Formula Renault 2.0 UK

 Winter Championship.

 

Adrian Sutil

2006-ban a Midland, majd Spyker csapat pénteki tesztpilótája volt három

versenyen. 2007-ben a Spykernél teljesítette első Formula–1-es szezonját.

A Japán Nagydíjon.

 

Vitantonio Liuzzi

Liuzzi 1991-ben kezdett el gokartozni. 1993-ban megnyerte az

Olasz Gokart-bajnokságot, 1995-ben második helyen végzett a

sportág világbajnokságában.

 

Sébastien Buemi

Az olasz útiokmánynak hasznát is vette, ugyanis ez tette lehetővé,

 hogy fiatalként az egyik legerősebb gokart-bajnokságban,

Itáliában próbálhatta ki tudását. 1994-ben.

 

Jaime Alguersuari

Családja jóvoltából érintette meg a motorsportok szeretete. 8 éves

korától a katalóniai gokartbajnokságban edződött, s a család

 anyagi befektetését.

 

Jarno Trulli

Jarno Trulli szülei nagy rajongói voltak a technikai sportoknak, s fiukat

 is Jarno Saarinen finn motorkerékpár bajnok után nevezték el,

aki 1973-ban Monzában szenvedett halálos balesetet.

 

Heikki Kovalainen

Kovalainen karrierje, mint sok más autóversenyzónek, a gokartozással

kezdődött, 1991-ben. 2000-ig a gokartnál maradt.

 

Bruno Senna

A történet még születése előtt elkezdődött, amikor anyai nagyapja,

Milton Senna négyéves fiának külvárosi házuk kertjében kezdetleges

gokartpályát épített.

 

Karun Chandhok

Az indiai autóversenyző, az ázsiai ország történetének második Formula–1-es

pilótája. (Narain Karthikeyan a Jordan csapatnál 2005-ben szerepelt a királykategóriában.)

Timo Glock

Karrierjét 1998-ban, 15 évesen kezdte. 2000-ben megnyerte a BMW ADAC Junior Kupát,

 2001-ben pedig a BMW ADAC Bajnokságot. Első Német Formula–3-as...

 

Lucas Di Grassi

Lucas di Grassi versenyzői karrierje is gokartban kezdődött, 13 éves korában indult először

 versenyeken, mégpedig a szülővárosától nem messze fekvő armjukon felállított pályán.

 

Kamui Kobayashi

1996-ban, tehát 9 éves korában ült először gokartba, s újoncként rögtön a harmadik helyen

végzett a SL Takarazuka Tournament nevű versenysorozat.

 

Pedro De La Rosa

Pedro  eddig 71 nagydíjon vett részt, először 1999. március 7-én. Azon nagyon kevés pilóta

közé tartozik, aki élete első futamán már pontot szerzett.

 

 Oldal teteje       Főoldal

 

Asztali nézet